Mint minden munkásembernek, nekem is tápanyagot kell juttatnom testembe, hogy hőn szeretett hazánk GDP mutatóját az egekbe repítsük, lássa csak a fejlettebb nyugat, milyen szép az agyonkozmetikázott statisztikánk, de erre nem térünk ki. A bejegyzést azért írom, mert tökéletesen döntöttem azzal kapcsolatban, hogy táplálékom a szegedi "nagyáruház" menzáján fogyasszam, hisz nem másba botlottam bele, mint

a helyi Sheriff-be. A lélegzetem elállt daliás kiállásától, szinte az aurája kikövetelte a felé mutatott tiszteletet. Járása stabil, kiegyensúlyozott és a választással sem teketóriázott, egy kiadós túrós csuszát rendelt, határozottan. Nem is voltam rest gyorsan végigmérni szinte irigylésre méltó fehér öltönyét, fényesre bewaxolt haját, majd hirtelen olyan dolgon akadt meg a szemem, ami már először is messziről szembe tűnő volt. A csizmája nem e világi, szinte sértetlen, csillogó állapotban tündöklött. A fémborítású orr rész, valamint a kézműves szépséggel megalkotott rózsamintás borításról visszaverődő fény oly mértékben megvakított, hogy kezemet voltam kénytelen szemellenzőnek használni. Amint tehettem, megörökítettem ezt a világörökségnek.

Ebből is látszik, hogy e vidék nem gyenge embernek való, ha túl akarsz élni, eggyé kell válnod a természettel és meg kell védened lábad a szögedi posza homoktól, pláne ha te vagy a helyi Scheriff.