Április 14. napja van. Ma 72 és fél éve, hogy özv. Pityere Jánosné meglátta urát a bükksszentrütyöki pipsóban és kirobbant a 42-es asszonyforradalom. Egyébként János tavaly februárban történt haláláig állította, hogy azért leselkedett, mert női sikolyokat hallott és úgy gondolta hátha kell segítség. Ravatalát követően saját gyűjteményű Erotika Magazinokból rakott tűzön hamvasztották el, amely 4 napig tartott. Ezen kívül ma van a „Szagolj bele egy hajléktalan elhagyott pulóverébe, ami alatt remélhetőleg nem szar van” világnapja és idén ünnepli 65. születésnapját Vaszil Vucsics félig szerb táncdaltáncos, asztalos. 

Nagyvárosi étkezési kultúránk időszakról-időszakra változik. A rendszerváltás utáni években egyre közkedveltebbé vált a nyugatról be-beszivárgó McDonald's gyorsétteremlánc, amelyet a 2000-es évek elejére már olyannyira körülrajongtak a gyermekek, hogy a saját anyjuk temetésén sem sírtak, ha apuka megígérte, a Mekiben lesz a tor. 

A sajtburgert és a közepes burgonyát azonban a kétezres évek közepére kezdte felváltani a hatalmas gyros-őrület. Sorra nyíltak a főváros utcáin a különböző, magukat töröknek illetve görögnek aposztrofáló gyorséttermek, amelyekről -rápillantva a kiszolgálószemélyzet tagjaira- első ránézésre mindenki tudta, hogy valójában afgánok, esetleg palesztinok üzemeltetik őket. Ám, mivel a magyar egy befogadó nemzet, nagyon gyorsan megszerettük ezeket a fajta gyorséttermeket is, és a kétezres évek végére arra lehettünk figyelmesek, hogy aki nem száj nélkül született, az mind tolja befelé a gyrost. 

Igen ám, de a gyros-őrület sem tarthatott örökké. Nem is tartott. Pár éve ugyanis felütötte fejét az új trend, a pizzaszelet. 3 négyzetméteres, utcafrontos helyiségekben sütik a pizzákat a "vastag tészta, vékony feltét" jegyében. Megfigyelhető, hogy míg a pizzaszeletet kínáló gyorséttermek különös figyelmet fordítanak az alacsony árra, addig a pizzák megfelelő megsütését kevésbé tartják fontosnak. Ezért is fordulhat nem ritkán elő, hogy aki rá-rákóstol egy-egy pizzaszeletre, az nyelve hegyével nemhogy a lisztet és a tojást, de a tojás sárgáját a fehérjétől is élesen el tudja választani, a nyúlós, nyers tésztában ennyire nincsen koherencia.

a kép forrása

A következő posztban körüljárjuk, hogy miként kapcsolódik össze a pizzaszelet és a tömegközlekedés.

Mint minden munkásembernek, nekem is tápanyagot kell juttatnom testembe, hogy hőn szeretett hazánk GDP mutatóját az egekbe repítsük, lássa csak a fejlettebb nyugat, milyen szép az agyonkozmetikázott statisztikánk, de erre nem térünk ki. A bejegyzést azért írom, mert tökéletesen döntöttem azzal kapcsolatban, hogy táplálékom a szegedi "nagyáruház" menzáján fogyasszam, hisz nem másba botlottam bele, mint

a helyi Sheriff-be. A lélegzetem elállt daliás kiállásától, szinte az aurája kikövetelte a felé mutatott tiszteletet. Járása stabil, kiegyensúlyozott és a választással sem teketóriázott, egy kiadós túrós csuszát rendelt, határozottan. Nem is voltam rest gyorsan végigmérni szinte irigylésre méltó fehér öltönyét, fényesre bewaxolt haját, majd hirtelen olyan dolgon akadt meg a szemem, ami már először is messziről szembe tűnő volt. A csizmája nem e világi, szinte sértetlen, csillogó állapotban tündöklött. A fémborítású orr rész, valamint a kézműves szépséggel megalkotott rózsamintás borításról visszaverődő fény oly mértékben megvakított, hogy kezemet voltam kénytelen szemellenzőnek használni. Amint tehettem, megörökítettem ezt a világörökségnek.

Ebből is látszik, hogy e vidék nem gyenge embernek való, ha túl akarsz élni, eggyé kell válnod a természettel és meg kell védened lábad a szögedi posza homoktól, pláne ha te vagy a helyi Scheriff.

Az álcázás nagymesterei a nyulak, ezzel mindenki tisztában van határon innen és túl. Nézzük hát meg, miként álcázza magát az említett állat.

Az állat azt sugallja magáról, hogy tiszta. Nézzük csak meg, hiszen látszólag valóban tiszta; fehér bundáján csillan a fény, fekete mintája fényesen ragyog. Már-már el is hinnénk, hogy ez a nyúl bizony őszinte, de akkor meglátjuk a szemében azt a csalafinta ármányt, amelyből gyanút foghatunk: 

Ej bezony elmúltak azok a régi idők, amikor szocialista erkölcs szerint kellett az embereknek élni mindennapjaikat. Ki örömmel tekint vissza e időszakra, ki nosztalgiázva, valaki még mindig abban szeretne élni, ami nem meglepő, hisz az akkori szeszipar szívén viselte a keményen dolgozó elvtársakat. A munka imitálása szinte precíz pontossággal ivódott be az akkori népesség legkisebb elemi, pontosabban biológiai egységeibe, aki pedig nem imitált, az ivott. Ki kevesebbet, ki többet, a kedélyes kacarászástól az altesti testnedvek ürítésének kontrollálhatatlanságáig. Ez a jelenség nem csak a munkásosztályban jelentkezett, hanem a Magyar Népköztársaság hivatásos állományú tagjai közt is, jelen esetben egy pénzügyőr lap archívumából csipegethetünk.

Molnár József őrmester és Balázs József őrmester megtalálta a módját, ahogy kiengedi a gőzt egy igazi férfi, sajnálatos, hogy ezt már akkor sem értékelték, pedig a stressz csúnya dolog. Ne ítélkezzünk Józsiaink felett, hisz balhék előfordulnak és az a pimasz pisztoly majd csak előkerült, a teremburáját. Mégis lehetne sokkal rosszabb.

Kedves Olvasó!

Eljött az idő,amikor - filmbéli jelenethez illően, ahogy a hétköznapi munkában lévő, egyszerű emberek látják a közelgő sejtelmes árnyakat - mindenki kezében megáll a munka, befejezik az épp folytatott tevékenységüket és döbbenten tekintenek, ki egymás után, ki egyszerre, ugyanabba az irányba, épp a kontrasztban egyre erősödő fényforrás felé, ami nem más, mint kedvenc számítástechnikai eszközük kijelzője, rajta a felirattal: Kondásgenny!

Ölel és csókol mindenkit a szerkesztő csapat: Betyármalac és Toportyánbivaly!