Az álcázás nagymesterei a nyulak, ezzel mindenki tisztában van határon innen és túl. Nézzük hát meg, miként álcázza magát az említett állat.

Az állat azt sugallja magáról, hogy tiszta. Nézzük csak meg, hiszen látszólag valóban tiszta; fehér bundáján csillan a fény, fekete mintája fényesen ragyog. Már-már el is hinnénk, hogy ez a nyúl bizony őszinte, de akkor meglátjuk a szemében azt a csalafinta ármányt, amelyből gyanút foghatunk: 

EZ A NYÚL NEM ŐSZINTE!

Ám ha nem őszinte, vajon mit titkol előlünk? -merül fel a kérdés. Ha a természet máshogyan intézte volna az erőviszonyokat, valószínűleg most mindahányan őrlődhetnénk, mi emberek, s tán a sírba is e kétellyel a lelkünkben kellene beleborulni. Ám tekintettel arra, hogy a nyúl az nyúl, mi pedig emberek vagyunk, megtehetjük azt, hogy egy mozdulattal felemeljük a nyúl tappancsát, s reménykedünk, hogy hátha megleljük, vajon mit is titkol előlünk az állat. 

Megemeljük hát a tappancsát, és ezt látjuk:

A NYÚLNAK HUGYOS A TAPPANCSA!

Hát ezt titkolta előlünk! Hát ezért volt a nagy sumákolás! A nyúl szégyellte, hogy a saját testének egyik legfontosabb része, a tappancsa bizony nem hogy nem tiszta, hanem

T E L J E S E N    Ö S S Z E    V A N    P I S Á L V A.

Össze. És figyeljük csak meg a szemében azt a dühöt, hogy lebuktattuk.