Nagyvárosi étkezési kultúránk időszakról-időszakra változik. A rendszerváltás utáni években egyre közkedveltebbé vált a nyugatról be-beszivárgó McDonald's gyorsétteremlánc, amelyet a 2000-es évek elejére már olyannyira körülrajongtak a gyermekek, hogy a saját anyjuk temetésén sem sírtak, ha apuka megígérte, a Mekiben lesz a tor.
A sajtburgert és a közepes burgonyát azonban a kétezres évek közepére kezdte felváltani a hatalmas gyros-őrület. Sorra nyíltak a főváros utcáin a különböző, magukat töröknek illetve görögnek aposztrofáló gyorséttermek, amelyekről -rápillantva a kiszolgálószemélyzet tagjaira- első ránézésre mindenki tudta, hogy valójában afgánok, esetleg palesztinok üzemeltetik őket. Ám, mivel a magyar egy befogadó nemzet, nagyon gyorsan megszerettük ezeket a fajta gyorséttermeket is, és a kétezres évek végére arra lehettünk figyelmesek, hogy aki nem száj nélkül született, az mind tolja befelé a gyrost.
Igen ám, de a gyros-őrület sem tarthatott örökké. Nem is tartott. Pár éve ugyanis felütötte fejét az új trend, a pizzaszelet. 3 négyzetméteres, utcafrontos helyiségekben sütik a pizzákat a "vastag tészta, vékony feltét" jegyében. Megfigyelhető, hogy míg a pizzaszeletet kínáló gyorséttermek különös figyelmet fordítanak az alacsony árra, addig a pizzák megfelelő megsütését kevésbé tartják fontosnak. Ezért is fordulhat nem ritkán elő, hogy aki rá-rákóstol egy-egy pizzaszeletre, az nyelve hegyével nemhogy a lisztet és a tojást, de a tojás sárgáját a fehérjétől is élesen el tudja választani, a nyúlós, nyers tésztában ennyire nincsen koherencia.
A következő posztban körüljárjuk, hogy miként kapcsolódik össze a pizzaszelet és a tömegközlekedés.
