Ej bezony elmúltak azok a régi idők, amikor szocialista erkölcs szerint kellett az embereknek élni mindennapjaikat. Ki örömmel tekint vissza e időszakra, ki nosztalgiázva, valaki még mindig abban szeretne élni, ami nem meglepő, hisz az akkori szeszipar szívén viselte a keményen dolgozó elvtársakat. A munka imitálása szinte precíz pontossággal ivódott be az akkori népesség legkisebb elemi, pontosabban biológiai egységeibe, aki pedig nem imitált, az ivott. Ki kevesebbet, ki többet, a kedélyes kacarászástól az altesti testnedvek ürítésének kontrollálhatatlanságáig. Ez a jelenség nem csak a munkásosztályban jelentkezett, hanem a Magyar Népköztársaság hivatásos állományú tagjai közt is, jelen esetben egy pénzügyőr lap archívumából csipegethetünk.

Molnár József őrmester és Balázs József őrmester megtalálta a módját, ahogy kiengedi a gőzt egy igazi férfi, sajnálatos, hogy ezt már akkor sem értékelték, pedig a stressz csúnya dolog. Ne ítélkezzünk Józsiaink felett, hisz balhék előfordulnak és az a pimasz pisztoly majd csak előkerült, a teremburáját. Mégis lehetne sokkal rosszabb.

N. I. dombóvári tizedes már a munkaidő végét sem bírta megvárni, még úgy sem, hogy az előző este is befosásig itta magát. És nem lehet azért mindenki olyan házias sem, mint Baghy tizedes elvtárs, aki valószínűleg azért választotta a házimunkát a rendes munka helyett, hogy addig se kelljen szeszt önteni kicsi, halandó testébe. Leleményessége előtt hajtsunk fejet, hisz eközben nem volt rest aznapi feladatait a parancsban menetrend szerint rögzíteni, ráadásul azt úgy, hogy annyi köze volt a valósághoz, mint annak, hogy ez a poszt tovább folytatódik.